Pályázatok

ginop 1 2 9 20 2021 00681

A kedvezményezett neve: Szabó Imre Egyéni Vállalkozó

A projekt címe: Zöld Ász Fogadó technológiai fejlesztése

A szerződött támogatás összege: 6 920 774.- Ft

A támogatás mértéke: 70%

A projekt befejezési dátuma: 2021.10.05.

Projekt azonosító száma: GINOP-1.2.9-20-2021- 00681

A projekt tartalmának bemutatása:

A város szélén épült étterem már hosszú évek óta szolgál meghitt vacsorák, családi rendezvények, céges összejövetelek, esküvők helyszínéül. A fogadó épülete az 1900-as évek elején épült. Akkor még Tilingerként (Tilinger kocsma)funkcionált, majd vendéglő, később irodaház lett belőle. Patinás jellegénél fogva hamar megnyerte tetszésemet, és a fantáziám már akkor egy egészen más tevékenységet látott benne.1992 óta a tulajdonom, bár akkor még kicsit lerobbant állapotban volt. A felújítási, és átalakítási munkák eredménye azt hiszem, magáért beszél. Először, még étterem, és söntésként 1997-ben fogadtuk a vendégeinket, és a második lépcsőben történt átalakításoknak köszönhetően 2003 óta már fogadóként 8 fő részére szállást is tudunk biztosítani vendégeink részére.2010-ben az étterem teljes felújítási munkálatoknak köszönhetően, korszerű berendezést, külső és belső felújított modernebb hangulatosabb formát kapott.

Jómagam Szabó Imre 1997 óta vezetem ezt a saját vállalkozást. Pályafutásomat  Kiskunhalason kezdtem vendéglátóipari szakmunkásképző iskola elvégzésével. Majd az iskola után a Korona Kávéházban dolgoztam mint pincér,és itt ezt a szakmát elsajátítva,megszeretve, megkezdtem az üzletvezetői iskolát 1995-ben.Az üzletvezetői iskola elvégzése után 1997-ben kezdtem egyéni vállalkozásomat.Az étterem 22 éve fogadja vendégeit napi többfogásos menüvel illetve ala carte étkeztetéssel.Fő hangsúlyt, a hétvégi rendezvényekre, családi összejövetelekre, esküvőkre fektetjük, mivel ez adja az étterem fő bevételeit.Az étterem vendégtere 50 fős,emellett találhatók a különtermek amelyek 30-50-80 fő befogadóképességűek.A vállalkozás alkalmazotti létszáma 5 fő,illetve minden évben gyakorlati oktatóhelyet biztosítunk a szakács és a pincér szakma elsajátítására.                   2013 óta menü illetve pizza, ala’carte étel kiszállítással is foglalkozunk,ez az utóbbi évben meghatározó lett bevételünk szempontjából.

A pályázat célja, az eszközök beszerzése által a kapacitás növelése,a versenyképesség megtartása. Csak úgy lehet hosszú távon sikeres egy vállalkozás, ha folyamatosan bővül, keresi a fejlődési lehetőségeket, kutatja az újabb célpiacokat, célcsoportokat, reagál az újonnan jelentkező piaci igényekre, tájékozódik a célok eléréséhez szükséges források előteremtését szolgáló támogatásokkal kapcsolatban.

A beszerzendő gépek, berendezések egy bizonyos részével már korábban is rendelkeztünk, azonban ezek a  gépek több mint 10-15 éves folyamatos kihasználtság mellett leamortizálódtak, és emellett nem költséghatékonyak(energiafogyasztás,javítás).A konyha belső arculata 2018-ban történt felújítás során megújult,új csempét és új burkolatot kapott,a vízhálózat teljes átalakításon esett át. Világítási rendszere korszerű led lámpákkal lett fejlesztve.

Elkötelezettek vagyunk fejlesztésre és termelékenységünk növelésére, hisz így tudjuk versenyképességünket növelni. Mivel a bérek egyre magasabbak, így muszáj is a termelékenységet fokozni, hogy lépést tudjunk tartani a kiadásainkkal. A termelékenység fokozásának elősegítésére új, nagykonyhai gépeket szeretnénk vásárolni.. Az eszközök beszerzése nagymértékben befolyásolja az étterem színvonalát,mivel korszerű a mai kornak megfelelő gépekkel lesz bővítve a konyha, ezáltal a vendég is elégedetten távozik éttermünkből.  

A fejlesztés eredményeként az étterem konyhája technológiailag megújul, az új gépekkel hatékonyabban és költségtakarékosabban tudunk dolgozni. Az új innovatív konyhai berendezések beszerzésével fokozni tudjuk a termelékenységet, többet gyorsabban, nagyobb mennyiségben és jobb minőségben tudunk előállítani, ezáltal a vállalkozás versenyképessége is növekszik. Reményeink szerint a vendégkör bővülését is maga után vonja a fejlesztés, mely jövedelmezőségünket is javítja.

A kedvezményezett neve: Szabó Imre Egyéni Vállalkozó

A projekt címe:Zöld Ász Fogadó gyakornoki programja

A szerződött támogatás összege: 6 687 620.- Ft

A támogatás mértéke: 100%

A projekt befejezési dátuma: 2021. 01. 15.

Projekt azonosító száma: GINOP-5.2.4-16-2019-04184

A projekt tartalmának bemutatása: A „Zöld Ász Fogadó gyakornoki programja”  a projekt keretében foglalkoztatott kettő fő gyakorlati szakképzése maradéktalanul befejeződött.

A gyakornokok foglalkoztatásával azt a cél tűztük ki magunk elé , hogy a gyakornoki idő alatt megfelelő szakmai tudást és gyakorlati felkészültséget szerezzenek  arra , hogy  szakmailag tovább léphessenek a pincér illetve vendéglátóipari eladó képzés felé. Gyakornokaik a szakmai képzés mellett megtanultak a vendégekkel mind szakmailag mind emberileg hatékonyan kommunikálni. Nagymértékű munkatapasztalatra tettek szert . Megismerték az vendéglátásban elvárható etikai normákat. A gyakornokok a gyakorlati idejük alatt megszerzett szakmai tudást a gyakorlatban hétről hétre nagyobb biztonsággal alkalmazták. Csapatmunkára való képességük, kezdeményező készségük, terhelhetőségük, alkalmazkodóképességük sokat fejlődött. Természetesen a gyakorlati idő alatt ezen készségeik fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektettünk. A munkakultúra és munkafegyelem területén fontos kiemelni, hogy a problémák és szakmai feladatok megoldása eleinte a gyakornokok  szakmai felügyeletét ellátó személy segítségével történt. A belső(HACCP rendszer) szabályok megismerése és begyakorlása után hétről hétre egyre több feladatot önállóan kellett megoldaniuk. Először csak részfeladatokat oldottak meg önállóan, szakmai felügyelet mellett, majd sor került a teljesen önálló munkavégzésre is. Önálló munkavégzésnél az ellenőrzés utólagosan a gyakornokok szakmai vezetője által történt. 

A szakmai feladatok megoldásához egyre rövidebb időre van szükségük és a részfeladatok megoldásához szükséges időt megfelelő módon tudják beosztani. A kollektívába könnyen beilleszkedtek, a megszerzett szakmai gyakorlatnak köszönhetően kellő önbizalomra is szert tettek . A támogatás keretében megvásárolt konyhai és éttermi eszközök közvetlenül szolgálták a szükséges gyakorlat megszerzését, lebonyolítását. A gyakornokok megismerték az éttermi vendéglátással kapcsolatos szabályokat,előírásokat, elsajátították a biztonságos munkavégzéshez szükséges ismereteket. A pincér és a vendéglátóipari eladó képzés feltételeit mindkét gyakornok maradéktalanul teljesítette.

Vállalkozásunk büszke arra hogy a jövő szakembereinek képzéséhez tudásával hozzájárulhatott.

Nyitvatartás

Hétfő - Csütörtök    11:00 - 21:00
Péntek - Szombat  11:00 - 22:00
Vasárnap               11:00 - 21:00

 

Belépés
Adatkezelési tájékoztató
Cookie szabályzat
Impresszum

We use cookies
Ez az oldal is cookie-kat használ. Ha az oldalon böngészik, akkor elfogadja, hogy a személyre szabott, maradéktalan minőségű tartalom érdekében az oldal cookie-k segítségével biztosítsa a böngészési élményt.